Így ellenőrzésünk alatt tartjuk a villanyfogyasztást is. Ha a fogyasztás a szokásosnál magasabb mértékű, akkor felmerülhet az áramlopás gyanúja is. Azonnali vizsgálatot indítunk és megakadályozzuk a további többletköltségek alakulását.
VÍZFOGYASZTÁS
A költségvetés tételei között találkozhatunk az elfolyó víz vagy másnéven technikai víz fogalmával, amit a közös költségben fizetünk meg. Ez az az ivóvízmennyiség, ami a főmérő és a lakások vízórái között létrejött különbségből keletkezik.
Ennek 3 fő okát ismerjük.
1. A nem egyidőben történő leolvasás miatt alakult különbség.
2. A csöpögő csapok, folyó wc-k és egyéb hálózati meghibásodás által okozott különbség.
3. A mérők meghibásodása okán keletkező különbség.
Ezeknek a lehetőségeknek a minimalizálásával tartható megfelelő mértékben ez a tétel. Mindig is volt és valószínűleg mindig is lesz, tehát a mindennapjaink része azaz a költségvetésé és a közös költségé.
A kérdés csak az, hogy mekkora mértékben engedhetjük meg a jelenlétét. Tapasztalataink alapján a főmérő és a mellékmérők fogyasztásának összessége között maximum 10%-os eltérés lehet a főmérő javára. A felett már meg kell kezdeni a problémák felkutatását.
Tapasztalataink és partnereink segítségével rövid idő alatt megtaláljuk a túlfogyasztás okát és minimalizáljuk a technikaivíz mértékét.
ÁRAMHASZNÁLAT
Miután az elektromos áram felhasználásának mértékét a lakóépület berendezéseihez mérten megismertük, a fogyasztásokat negyedéves-féléves gyakorisággal felülvizsgáljuk.
Így ellenőrzésünk alatt tartjuk a villanyfogyasztást is. Ha a fogyasztás a szokásosnál magasabb mértékű, akkor felmerülhet az áramlopás gyanúja is. Azonnali vizsgálatot indítunk és megakadályozzuk a további többletköltségek alakulását.
KÖLTSÉGFELOSZTÁS
Azokban a Társasházakban és Lakóparkokban, ahol házközponti rendszer szolgáltatja a fűtést, melegvizet vagy akár a hűtést is, bizonyos időközönként költségfelosztási számításokat szükséges végezni. A felosztás alapja az épület felszereltségeitől függ és a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott metodika alapján történik.
Feltéve, ha az szmsz-ben tényleg az adott épület adottságai alapján történt a felosztási módszer megállapítása. (Sokszor semmi köze ahhoz az épülethez, ami a követeléskezelésnél okozhat súlyos problémákat.)
Természetesen kész megoldási javaslataink is vannak a költségfelosztási képlet pontos meghatározására, amit a szabályzatába is integrálhat a lakóközösség.
Megfelelő infrastruktúrával rendelkezünk ahhoz, hogy a költségfelosztásokat akár havi rendszerességgel megállapítsuk és a lakóközösség részére lakásonként elektronikusan számlázzunk.
Részletesebb információkért keressen minket bármely elérhetőségünkön, vagy töltse ki ajánlatkérő ívünket.